2022 Egy beruházás margójára

Hatalmas sikerként könyvelhettük el, hogy nemrégiben megújult a 8-as számú utat a 834-es úttal összekötő út, mely Iszkázt, Kiscsőszt és jelenleg Csöglét érinti. A felújítás kapcsán én csak akkor hallottam híreket, amikor már konkrétumként tudhattuk, hogy megtörténik. A tervezési folyamatban nem vettünk részt. Az előzetes egyeztetésekkor már engedélyes szinten volt a program, így hiába kerestem meg kérésemmel/javaslatommal az illetékeseket, sajnos nem találtam meghallgatásra. A tervek átdolgozása megállíthatta volna az egész beruházást.
A javaslat az lett volna, hogy tekintettel Kiscsősz kiemelt látogatottságára, az egész évben zajló rendezvényekre és táborokra, illetve arra, hogy a falu egy részén megoldhatatlan a járdán való gyalogos közlekedés, alakítsanak ki forgalomlassító elemeket a beruházás során. A labda visszapattant: vásároljon az Önkormányzat figyelmeztető, felvillanó sebességmérőket, no, meg voltak más javaslatok is. Mind-mind olyan kiemelkedő költséggel járnak, amelyet Kiscsősz nem tud kigazdálkodni. De, hát most folyt le egy milliárdos fejlesztés, nem lett volna észszerű ebbe beépítve megoldani…?
A beruházást sokan irigylik, de a kiscsősziek egyre többször említik, hogy talán jobb volna ma is a régi göröngyös, az legalább lassította az autókat. Nem telt el egy esztendő az átadás óta és két hatalmas balesettel „gazdagodott” a statisztika. Soha nem volt ilyen!
A legutóbbi éppen a járdával ellátatlan szakaszon. A baleset előtt egy-két perccel két személy is éppen a kisodródó autó vonalán sétált. A sofőr örökre megmaradó sérülésekkel, helikopterrel hagyta el Kiscsőszt…
Mostanában sokszor hallom, hogy a kiscsőszi beruházások már éppen elegendőek, ne nagyon reménykedjünk a pályázataink sikerében, másnak is kell a pénz. Egyetértek! No, de amikor mi a pályázati összegből az épületeinket felhúztuk, átgondolva, előkészítve tettük azt, hogy minden szükséges elvárásnak megfeleljenek és funkciójukat a lehető legjobban betöltsék. A biztonság az egyik legfőbb szempont. Hónapokig egyeztettük a rehabilitációs szakértő, a katasztrófavédelem, a népegészségügy elvárásait, mindezeket a hatóságok személyesen is ellenőrizték.
Ha az átvezető út felújításánál is ezt az előrelátó alaposságot és szigort alkalmazták volna, vajon akkor is megtörténnének ezek a balesetek? Mikor kell majd a táborozó, vagy az utcán sétáló gyerekekhez hívni a mentőket?
Nos, én úgy döntöttem, hogy ismét megpróbáljuk a járda építést célzó pályázatot. Megpróbálunk támogatást szerezni a forgalomlassító megoldásokra is. Ehhez pedig támogatókra és nem irigyekre van szükségem. A támogatást persze nem én kapom majd, hanem Kiscsősz lakói, és azok a közeli lakosok, akik éppen a mi falunkon átrobogva törik derékba a saját életüket… read more

2022 Kiscsőszi termelői piac

Közeleg az első kiscsőszi termelői vásár!

Szeretettel várunk mindenkit, akár vásárolni, akár falatozni, forralt borozni, és beszélgetni szeretne!

Építsük fel a térségünk jó hangulatú, rendszeres termelői vásárát, mely egyben a helyi társadalom találkozási helyszíne is lesz!

A vásárban várható termékek:

Termelői élelmiszerek:

Termelői méz, házi sajtok, szörpök, lekvárok, fűszerek, füstölt húsok, paprika (csili) termékek, pálinkák, befőttek, savanyúságok. read more

2022 Pajtafesztivál

A jelenlévők hozzájárulnak, hogy a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Kultúráért Alapítvány által létrehozott Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat
az eseményeken készült mozgókép és fotóanyagokat szabadon felhasználhassa.

Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Az esemény a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat program keretében valósul meg.