2022 Egy beruházás margójára

Hatalmas sikerként könyvelhettük el, hogy nemrégiben megújult a 8-as számú utat a 834-es úttal összekötő út, mely Iszkázt, Kiscsőszt és jelenleg Csöglét érinti. A felújítás kapcsán én csak akkor hallottam híreket, amikor már konkrétumként tudhattuk, hogy megtörténik. A tervezési folyamatban nem vettünk részt. Az előzetes egyeztetésekkor már engedélyes szinten volt a program, így hiába kerestem meg kérésemmel/javaslatommal az illetékeseket, sajnos nem találtam meghallgatásra. A tervek átdolgozása megállíthatta volna az egész beruházást.
A javaslat az lett volna, hogy tekintettel Kiscsősz kiemelt látogatottságára, az egész évben zajló rendezvényekre és táborokra, illetve arra, hogy a falu egy részén megoldhatatlan a járdán való gyalogos közlekedés, alakítsanak ki forgalomlassító elemeket a beruházás során. A labda visszapattant: vásároljon az Önkormányzat figyelmeztető, felvillanó sebességmérőket, no, meg voltak más javaslatok is. Mind-mind olyan kiemelkedő költséggel járnak, amelyet Kiscsősz nem tud kigazdálkodni. De, hát most folyt le egy milliárdos fejlesztés, nem lett volna észszerű ebbe beépítve megoldani…?
A beruházást sokan irigylik, de a kiscsősziek egyre többször említik, hogy talán jobb volna ma is a régi göröngyös, az legalább lassította az autókat. Nem telt el egy esztendő az átadás óta és két hatalmas balesettel „gazdagodott” a statisztika. Soha nem volt ilyen!
A legutóbbi éppen a járdával ellátatlan szakaszon. A baleset előtt egy-két perccel két személy is éppen a kisodródó autó vonalán sétált. A sofőr örökre megmaradó sérülésekkel, helikopterrel hagyta el Kiscsőszt…
Mostanában sokszor hallom, hogy a kiscsőszi beruházások már éppen elegendőek, ne nagyon reménykedjünk a pályázataink sikerében, másnak is kell a pénz. Egyetértek! No, de amikor mi a pályázati összegből az épületeinket felhúztuk, átgondolva, előkészítve tettük azt, hogy minden szükséges elvárásnak megfeleljenek és funkciójukat a lehető legjobban betöltsék. A biztonság az egyik legfőbb szempont. Hónapokig egyeztettük a rehabilitációs szakértő, a katasztrófavédelem, a népegészségügy elvárásait, mindezeket a hatóságok személyesen is ellenőrizték.
Ha az átvezető út felújításánál is ezt az előrelátó alaposságot és szigort alkalmazták volna, vajon akkor is megtörténnének ezek a balesetek? Mikor kell majd a táborozó, vagy az utcán sétáló gyerekekhez hívni a mentőket?
Nos, én úgy döntöttem, hogy ismét megpróbáljuk a járda építést célzó pályázatot. Megpróbálunk támogatást szerezni a forgalomlassító megoldásokra is. Ehhez pedig támogatókra és nem irigyekre van szükségem. A támogatást persze nem én kapom majd, hanem Kiscsősz lakói, és azok a közeli lakosok, akik éppen a mi falunkon átrobogva törik derékba a saját életüket…

Kovács Norbert polgármester