Tóth Sándor 1923. szeptember 1-én született Pápán Vesztróci Sándorként. Édesanyja, Vesztróci Piroska lányfejjel hozta a világra, s két hetes korában Kiscsőszre jött vele a nagyanyjához. Sanyi bácsit a dédnagymama nevelte. „Teknőbe ringatott, cuclin nevelt”–mondta később. 6 éves volt, amikor bemutatták neki az édesapját. Édesanyja 1933-ban összeházasodott Molnár Lajossal, aki a nevére akarta venni, s Pestre vinni. Ő maga azonban nem akart elköltözni, a szalmakazal tetejére bújt előlük. A kiscsőszi iskolában járt 6 osztályt, az éneken kívül minden tantárgyból jeles volt. Aktívan részt vett a fiatalok szervezte programokban, színdarabokat tanultak be, s adtak elő. Ehhez a hobbihoz egész életében hű maradt. Később kitanulta a kosárfonó mesterséget, nyugdíjas éveiben elsőként segített anyagot gyűjteni a helytörténeti gyűjteményhez, és ő az, aki vállalta az I. Kiscsőszi Pajtafesztivál alkalmával rendezett ideiglenes kiállítás megnyitását is. Verset, beszédet mondott az Öregek Napján, mesélt a falu hagyományairól, népszokásairól. Sok segítséget adott a Betlehemes játékok felidézéséhez, a pásztorolás hagyományának felújításához is.
Munkássága:
Tóth Sándor 1923.szeptember 1-én született Pápán Vesztróci Sándorként.
Édesanyja Vesztróci Piroska lányfejjel szülte .Két hetes korában Kiscsőszre hozta a nagyanyjához .A nagymama Tóth Józsefné Sári Rozália .Fiával, Tóth Józseffel együtt lakott.
Édesanyja 3 hónapos koráig volt mellette, majd visszament Pápára, ahol szolgálólányként dolgozott korábban is.
Sanyi bácsit ezután a dédnagymama nevelte. „ Teknőbe ringatott, cuclin nevelt”-mondta és írta le később.
6 éves volt, amikor bemutatták neki az édesapját. ”Fattyú gyerek vagyok, huszárőrmester az apám”-mondta gyakran. Extra ruha, fényes gombokkal, hosszú karddal –így emlékezett rá.
Későbbi nevelőapjának tehenei voltak, 4,5 kat.h.földje. Felesége Jankó Anna, aki eleinte nem nagyon kedvelte.
A paraszti munkába Sanyi bá’ is korán bekapcsolódott. Ment vele a szekéren, s amig a papa dolgozott, ő a 2 tehenet legeltette.
Édesanyja Pestre került „ vicénének” (segédházmester).Gyakran jött haza Kiscsőszre, és fiát is minden év aug. 20-án az István király ünnepre magával vitte.
1933-ban összeházasodott Molnár Lajossal, aki a nevére akarta venni, Pestre akarta vinni, de Tóth papa nem engedte. Ő maga sem akart menni, a szalmakazal tetejére bújt előlük. Ebben az évben meghalt a dédnagymama, így addigi nevelőszülei vették pártfogásba.Szorgalmazták az örökbefogadását, amire 1936-ban került sor. ( A szerződés ma is meg van- gyermekei tulajdonában).
Nevelőanyja-akit csak ángyomnak hívott- sokat betegeskedett, sokba került az orvos, így fiatalon már napszámba járt dolgozni, hogy fizetni tudják a költségeket.
A kiscsőszi iskolában járt 6 osztályt. Az éneken kívül minden tantárgyból tiszta jeles volt. Bevonulásáig kapált, kaszált, szántott, vetett, aratott- végezte a paraszti munkát, de dolgozott részesmunkásként is, cséplőgép mellett is.
Aktívan vett részt a fiatalok szervezte programokban. Levente is volt. 9 évig ifjúvezető, és pk. helyettes is. Esténként a KALOT-ba jártak, ahol volt egy néprádió és néhány könyv, ami a Szent Imre Körből maradt.
Színdarabokat tanultak és mutattak be-nem csak helyben, de a szomszédos falvakban is .Az előadások bevételéből vették a KALOT zászlót, amit 1944. Szentháromság napjánszentelt fel Foky Miklós plébános.
A felavató beszédet Sanyi bácsi mondta:
Mozdul a Föld, ébred a magyar,
Szebb jövőért dolgozik minden férfi kar.
Új időknek kürtje harsan
Bősz vihar zúg mindenütt.
Ébredjetek, munka vár ránk,
Így lehet újra drága szép hazánk.
Isten segít! Munkára fel!
Miénk az ország és a Föld!
A színdarabok betanulásában, betanításában a helybéli Horváth Béla bácsi segített-aki Amerikában tanult, majd villanyszerelő technikumot végzett. Sok mindent „ellesett” tőle, amit majd később önmaga is felhasznált az előadások megszervezésében.
Ekkori bemutatott darabok: A Sárdi ház; A futár; Narancs; A falu rossza; Hiba van a kréta körül; Forog vagy nem forog; Fertály föld; Gyónási titok áldozata; Úritök; Karácsony éjjeli álom; Sárga csikó ; Juhász legény
1944. augusztus 29-én, csépléskor hozták behívóját. Sopronba, a 101-es nehéztüzér laktanyába vonult be. Szeptemberben a Felvidékre vitték. Tankcsapdákat, lövészárkokat ástak. Október közepéig voltak ott, majd az oroszok közeledtével Párkányig vonultak vissza. Tábori lapot is írhattak, kaphattak is néha. Gyakran írtak nyírfa héjára is. Ekkor írta az alábbi verset is.
Szülő édes anyámnak
Édesanyám bocsásd meg nekem
Bocsásd meg, ha megbántottalak
Te voltál ki betegágyam mellett
Simogattad izzó homlokomat
Köszönöm, hogy engem felneveltél
Vigyáztál rám drága jó anyám
Most eljöttem szerény hajlékodból
Védelemre szólított hazám
Mikor jöttem elbúcsúztam tőled
És a vonat velem elrobogott
Láttam anyám, mennyire sajnáltál
Drága szemedből könnyeket hullajtottál
Édesanyám bocsásd meg nekem
Meglásd többé meg nem bántalak
Majd ha egy szép napon visszajövök
Kedves arcodról minden könnyet letörölök
Búcsúzik tőled a hadak útjáról szerető fiad Sanyi (1944. október)
November 1-én bevagonírozták és Sopronba vitték . Bíztak benne, hogy leszerelhetnek. Kiképzést kaptak, falovakon gyakorlatoztak. Innen áthelyezték őket a Magyar Hunyadi Önkéntes Ezredhez (kényszerítve az önkéntesség aláírására) Zalaegerszegre. Itt német katonai ruhába öltöztették őket.
Szakma szerint kaptak munkát. Sanyi bácsi a pékműhelybe került raktárosnak. Munkájáért 2 szabadnapot kapott. Hazulról visszafelé az igazoltatásnál nem fogadták el a kézzel írt eltávozási papírjait- katona szökevénynek nyilvánították. A golyó általi haláltól egy nyilas keresztes civil segítségével menekült meg, aki elkísérte a műhelybe, hogy igazolni tudja magát. Karácsony előtt egy héttel vitték őket Németországba. München, Dachau voltak az állomáshelyek.
1944 karácsonyán Kiscsőszön Kalocsáról származó leventék állomásoztak, ők énekelték ezt a verset:
Száműzött magyar testvérek
Leventék és tisztek
Kicsiny falu templomába
Oda száll a lelketek vágya
Duna-Tisza tájra
Csókot int az elhagyott
Hitves, anya ajkára
Ellenség dúlja földünket
Házunk bitorolja
Könyörtelen kézzel veri
Véreink békolyba
Halálhörgés hallik messze
Hol a hadak járnak
Fekete rózsája nyílik
A szörnyű halálnak.
Könnyel sózzuk kenyerünket
Élelmet így nyerünk
Nincs ki panaszunkat értené
Bár kitárjuk lelkünk
Kicsiny falu templomába
Adj gyógyírt szivünkre
…….
A háborúban átélt megpróbáltatásairól kéziratában beszél részletesen. 1945.április 6-án vagonírozták be őket 7 napi élelemmel , amerikai katonai kísérettel. A szabadulás c. versét is a vagonban írta.
Kisütött a nap Dachau felett
Elosztotta a sötét, bús felleget.
Kinyílt a tábor zárt kapuja,
Nincs többé rabság, megyünk haza.
Elmegyünk oda, hol ránk szeretettel várnak
A meggyalázott s letiport virágok.
Ősz anyák arcáról letörölni a könnyeket
Boldogan ölelni gyermekeket, hitveseket.
Hisz rég vártuk mi ezt a napot
Mikor kinyitják előttünk a kaput
Sok álmodott remény most vált valóra
Gyűlölettel gondolunk majd Dachaura.
Leszerelése után, 1947.január 19-én házasságot kötött Nagy Máriával. Három lányuk született: 1947.szept.14-én Ibolya Anna; 1950. febr.10.Éva; 1955.nov.15-én Ildikó Piroska.
Nevelőapjával, feleségével sokat dolgoztak a jobb megélhetésért. Barátjával, akinek lova volt minden nehéz gazdasági munkát és fuvarozást elvállaltak. Később, amikor már nem kellett napszámban dolgozni, már csak ács mellett vállalt munkát. Tetőket, hidasokat, stb. csináltak.
1957-ben a falu fiataljaival elhatározták, hogy kultúrházat építenek. Kiigényelték a tejcsarnokhoz tartozó romladozó épületet, lebontották, a törmelékek eltakarították.
A községi tanács segítségével elkészült a tervrajz, anyagot kaptak . Munkából hazaérte után délutánonként késő estig irányította a munkákat. Szakember vezetésével rakták a falakat. A község területéről szedték a faanyagot a tető és a padlás elkészítéséhez.
1958. májusára tető alá került az épület. A búcsúi bált már ott rendezte az ifjúság- bár villanyt akkor még a szomszédból vezette át.
Karácsony másnapján már a Sárga csikó c. színdarabot is ott adták elő. A nézőtér akkor még földes, csak a színpad volt padlózva.
A színdarabokat Horváth Béla bácsival és feleségével tanították be. Ők készítették a színfalakat. Minden darabhoz csomagolópapírra festette Béla bácsi az odaillő hátteret, míg Sanyi bácsi a rámákat csinálta alájuk. Mivel a fiatalok egyre nagyobb számban hagyták el a falut, ezért a régebbi „ színjátszók „ összefogásával keltették életre a darabokat nagy sikerrel.
Az államosítás után gépállomás tulajdonába került a maszek cséplőgép- annak ideiglenes gépkezelője lett.
Mivel villamos gépet vállalt, Sárvárra kellett mennie gépkezelői tanfolyamra.Később a cséplőgépet a saját házához vihette, -bíbort,lóherét, lucernát, ill. ezek magvait csépelte otthon, a község lakóinak gabonáját a házaknál. 1959-ig dolgozott a gépállomáson.
Márciusban megalakult a Tsz, nevelőapjának be kellett lépni, teheneit, lovát, csikaját is leadni. Egy tehén maradt, ami a családnak tejet adott. A Tsz-be nem lépett be, dolgozni szeretett volna menni a bányába, de csak azokat vették fel, akiknek igazolásuk volt arról, hogy a tsz. Nem tart igényt a munkájukra.Az ő munkájára szükség volt, mert tudott ácsmunkákat csinálni.
Az Ajkai Jókai Bányától hoztak egy körfűrészgépet, ezen az ideiglenes istállóba jászlakat,ajtókat, fejőszékeket kellett csinálniuk.
Megélhetésükhöz kevés volt a jövedelme, ezért továbbra is szeretett volna máshol elhelyezkedni.
Ismerőse közbenjárására 1959 május 9-én az ÉDÁSZ ajkai üzemében kapott munkát. Több lett a fizetése, könnyebb lett az életük. Szívesen, jól végezte a kapott munkát, s hamarosan a szerelőcsoport vezetője lett.
Mivel nem volt meg a 8 általános iskolai végzettsége- csak segédmunkásként alkalmazták- pedig szeretett volna villanyszerelő tanfolyamra menni.
Iszkázon indult dolgozók iskolája, ahova azonnal beiratkozott. Nappal dolgozott, este a hét három napján iskolába járt. A 7. osztályt jó, a 8-at jeles eredménnyel végezte el, majd a villanyszerelő tanfolyamot is. 1963-tól 1965-ig villanyszerelő csoportvezető volt, . Megbízták az ipari tanulók gyakorlatának vezetésével.
1966-ban visszakerült a szerelőcsoporthoz. Egy alkalommal, amikor viharban, erős szélben az oszlopon dolgozott, lezuhant ; két helyen eltört a keze és agyrázkódást is szenvedett. Felépülése után még tanulókkal dolgozott a Balaton környékén. Munka után családi házaknál is vállaltak szerelést.A baleset következtébenazonban kezével nem bírta a nehezebb munkát, így feajánlották neki az áramszámlázást. A felelős munkába hamar belejött-korábbi munkája miatt sokan ismerősként üdvözölték a falvakban. A Munkába gyakran a felesége is besegített, így hamarabb végeztek a havi feladatokkal. (Érettségi után a nagyobbik lánya is itt kapott munkát 2 évig.)
1970-ben áthelyezték Pápára, ahol kevésbé érezte jól magát. Több volt a munka, kevesebb a fizetés .Ez idő tájt halt meg édesanyja is.
A temetéséről hazafelé a vonaton találkozott a csöglei tsz. Elnökével, aki meggyőzte-vállaljon náluk munkát. Örömmel elfogadta, hiszen közelebb volt a családhoz, fizetése is több lett, mellette háztáji földet, minden terményből részes művelést is kapott. A villanyszerelési munkák mellett a vízvezeték szerelést is elsajátította. Mégsem maradt sokáig, mert egyre több munkát kellett ellátnia ugyanazon fizetésért, a telephelyekre javítani saját motorján kellett mennie, amit nem fizettek meg.
1973. május 1-től a kertai Mezőgépnél kapott állást- bár nem villanyszerelőként. Kényes, de szép munka volt. A munkafolyamat könnyítésére szerszámokat újított-ami elismerést váltott ki vezetőitől. 1975 márciusában (csonthártya?) gyulladás miatt majdnem félkezű lett. Munkahelyén könnyebb feladatot kapott. A Mezőgép vállalatot átvette a Bakony Művek, ahol a patrongyártásban dolgozók anyagellátása lett a feladata. –
1973-ban átvette a helyi tűzoltó parancsnokságot. Akkor még hagyományos kocsifecskendője volt a falunak. Lánycsapatot is szervezett. Versenyekre jártak. Négy első díjat a fiúkkal, 2 második helyezést értek el a lányokkal.1980-ig jártak versenyekre. Úttörőkkel is foglalkozott, egyszer nyertek 2. helyezést. 1993-ig volt parancsnok. Ez idő tájt társadalmi munkában építették meg a temető mellé a ravatalozót. Ezekben az években ismét több fiatal volt még ideheza, vagy bejáró volt az iskolájába.Elhatározták,hogy felelevenítik a szíjátszást. Sanyi bácsi ehhez is rengeteg segítséget adott. Felújította a díszleteket, segített a szerepek formálásába, az előadásokra kimaszkírozta a szereplőket. Külön kis táskában őrizte az ehhez szükséges kellékeket( bajuszok, szakállak, rúzsok, festéket, stb.)A táskához még a családjának sem engedett hozzányúlni. A bemutatott darabok: Sári bíró; Szökött katona
8 évig volt a községi tanács képviselője, a társadalmi munkák fő szervezője. Darukezelőként ment nyugdíjba1983 szeptemberében. A termelőszövetkezet hívta vissza dolgozni, ahova ő nem ment, helyette daráló kisiparos lett. Hét évig végezte ezt a munkát. 1997-ben sógora halála feleségét annyira megviselte, hogy ideggyógyászati kezelésre szorult, ami sajnos csak egyre rosszabb lett. Többször került kórházba, míg aztán 1998-ban meghalt. Halála Sanyi bácsit is nagyon megviselte, az egyedüllét gyakran depresszióba sodorta. Ekkor 75 éves, már megerőltető a kerti munka, a ház körüli teendők sem kötik le. Hogy ne kelljen odahaza magányosan lenni, sokat segít másoknak a faluban. Elvégzi a templomban a kisebb javításokat. Télen faragcsál, kosarat kötöget- néha elad belőle, de legtöbbet elajándékozza annak, aki megérdemli. Nyáron gombázni jár- télire lefagyasztja. Utcájában van egy szintén egyedül élő fiatalember, akinek kovács a szakmája, akivel kölcsönösen kisegítik egymást a munkákban. Segít a bevásárlásban, ebédhordásban, a faragási munkákban, Sanyi bá pedig a kovácsműhelyben rá -ráver a tüzes vasra. Szívesen dolgozik a faeszterga padon. Kis gémes kutakat, szerszámnyeleket készít. A közösség ,a falu kulturális életének aktív résztvevője marad. Köszön tőt ír, verset mond a Hősi Emlékmű avatásán:
Magyar Hősök, Kiscsőszi Hősök!
Ti, akik idegen vagy magyar földön jeltelen sírokban pihentek, virágcsokrot senki sem tesz rátok,
piros véreteket hullatjátok idegen érdekekért,
véretek pirosra festette harc mezejét
Talán anyák, özvegyek, testvérek, árván hagyott gyermekek állunk itt a feszület alatt márványkőből faragott emléketek előtt. Illő, hogy aki a hősök emléke előtt elhalad, fejét meghajtsa, mert ő érte is folyt a hősök vére.
Ti nyugodjatok békében, Istentől igért dicsőségben, mert a hazáért meghalni dicsőség
Elsőkként segít anyagot gyűjteni a helytörténeti gyűjteményhez, és ő az aki vállalja az első pajtafesztivál alkalmával rendezett ideiglenes kiállítás megnyitását is.
Verset, beszédet mond az Öregek Napján, mesél a falu hagyományairól, népszokásairól. Sok segítséget adott a Betlehemes játékok felidézéséhez, a pásztorolás hagyományának felújításához is.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |